Most
Sokszor már észre sem veszem a részleteket,pedig gyerekként még láttam őket.Láttam,és figyeltem. Felnőttként valahogy gyorsabb lett a világ.Mikor rajtakapom magamat,hogy túl nagy bennem a zaj,csak hanyattfekszem a fák alatt,és igent mondok a pillanatra.Ilyenkor figyelek,és várok. Hagyom, hogy újra rám találjon az a belső csend és béke,ami mindig hazavezet.Minden kilégzéssel szélnek eresztem a tagadást.Nem zárok el magam elől semmit, ami most van.Egyszerűen hagyom, hogy megérintsen a jelen;és engedem szétolvadni a napfény ízét a számban,vagy táncolni a bőrömön az eső érintését. Újra elmerülök az egészben –minden részletében.A dolgok most nem jók, vagy rosszak;csak dolgok –előjelek nélkül.Én pedig elfogadom őket olyannak,amilyenek. Csak létezem;anélkül, hogy megítélnék bármit.Érzem a bőrömön át,hogy vagyok;és engedem, hogy megtöltsön szeretettel ez a gazdagság. Nem állok a történések útjába.Nem futok sem előre,sem hátra. Most,csak a most van;csak a jelenlét;csak ez a pillanat,és a folyton hullámzó lélegzetem –a végtelenben…
(Orbán Tamás: Most | Tudatos jelenlét versklip)
